Pusztabánhegyes

Ez a korszak a régi Bánhegyes elpusztítása és a mai Magyarbánhegyes alapítása közötti időszak. Maga az elnevezés arra utal, hogy itt volt egykor egy Bánhegyes nevű település, amelynek helyén csak pusztaság, illetve legelő maradt, több mint két évszázadon át.
Bánhegyest Wesselényi Ferenc nádor 1667-ben Zsoldos Istvánnak és Végh Mihálynak adományozta és ismét Csanád megye részévé tette. Ekkor már Bánhegyesnek csak a neve élt. 1699-ben, a karlócai békével a törökök kiűzése lezárult. Ezután került a bánhegyesi puszta az uralkodó, I. Lipót kezébe.

A Rákóczi-szabadságharc után továbbra is kincstári tulajdonban volt ez a terület. III. Károly 1732-ben a mutinai uradalomhoz csatolta. Ekkor a Rajnált modenai herceg lett a gazdája. Amikor ez a család kihalt, a bánhegyesi puszta visszaszállt a kincstárra. A kincstár a puszta területét általában bérbeadás útján hasznosította. 1743-tól bérlői között találjuk: Kurtul Jánost, Orbán Demetert, Szokács Petkót és Porosz Tódort. A XVIII. század végén még semmiféle falut sem találunk a bánhegyesi pusztán, de a XIX. század elejétől kezdve mindinkább találkozunk népesebb tanyákkal, amelyekben a bérlők cselédei laktak.

Pusztabánhegyes területe közigazgatásilag Mezőkovácsházához tartozott. Területén ekkor még kevés szántóföld volt, hisz a bérlők nagyméretű marhatenyésztésre használták a pusztákat. Ezt igazolják a Magyarbánhegyes községbe a jóval később bekebelezett területek elnevezései is. A későbbi Vertán Lukács örököseinek birtokát képző pusztarészlet neve Tippán-Csupor dűlő, valószínűleg egykori bérlőjének, Csupor-nak nevéről, a Hász Antal tulajdonát képező pusztarészlet a Külső-Szakál dűlő korábbi neve a Csaszhornyik-Monor dűlő. Az ún. Antalffy puszta Boglyás-Lengés dűlő, a Telbisz Ottmár örököseinek pusztarészlete Birk-Perj dülő. Az ún. Málypuszta a Csáb-Bodzás dűlő, a Mandel féle puszta Bodzás dűlő. Ezekről a legelőkről egészen Bécsig hajtották eladásra marhacsordáikat a nagybérlők, akik túlnyomó része örmény családok leszármazottai voltak. Lóháton kísérték csordáikat.

Tehát a Tótbánhegyes (mai Nagybánhegyes) és Magyarbánhegyes alapítása előtt a bánhegyesi puszta (kb. a mai két falu együttes területe) nem volt teljesen lakatlan.
1822 és 1834 közötti időszakban 62 és 92 között ingadozott a lakosok száma. Források szerint 1839-ben a pécskai kincstár szerint már 120 személy élt a kiterjedt területen. Feltételezhető, hogy leginkább földbe mélyített, kemencével fűthető veremházakban éltek.

A bánhegyesi pusztán, pontosabban a nyugati felén először Tótbánhegyes (mai Nagybánhegyes) alakult meg 1842-ben. Alapítói szlovák evangélikus dohánykertészek voltak. Ez az új település Magyarbánhegyes alapításáig csak Bánhegyes, majd kb. 1861-től a Tótbánhegyes nevet használta. A XX. század első évtizedében vette fel a község a Nagybánhegyes nevet.

Magyarbánhegyes alapítása 1859-ben kezdődött el.