Magyarbánhegyes alapítása

... avagy az első háztól a községgé nyilvánításig

Az egykori Arad megye nyugati szélén fekvő, a Bánhegyesi pusztától kb. 30 km-re található Forray-Nagyiratos község. Iratos az Arad és Csanád megyékben egyaránt vezető szerepet betöltő Forray család birtoka volt.
1787-ben a nagyiratosi puszta Csanád megyéhez tartozó részét Szalbek György szerezte meg, aki 1810 és 1820 között nógrád megyei palócokat telepített le. A birtokon élő lakosok főleg dohánytermesztéssel foglalkoztak.
Nógrádból Forrai-Nagyiratosra való település a következő községekből történt: Etes, Karancsalja, Karancskeszi, Karancslapujtő, Baglyasalja, Egyházasgerge, Cered, Salgótarján és Bodony. A Barthák, Gordosok Egyházasgergéről, az Andók Etesről és Baglyasaljáról, a Lantosok Karancslapujtőről, a Racs család pedig Karancsaljáról települtek Arad megyébe, vagyis Forray-Nagyiratosra.

1850 után, a dohánytermesztés visszaesése miatt, a gróf Nádasdyak uradalmától bérelt földön dolgoztak tovább a nógrádi telepesek, igen súlyos terhek elviselése mellett.
Ezt megelégelve "megszöktek" Nagyiratosról 1859. szeptember 29-éről 30-ára virradó éjjelen. Ezen az éjszakán 912-en (162 család) "szöktek meg". A kiszemelt terület a Bánhegyesi puszta keleti fele, ami akkor kincstári tulajdonban volt, és Mezőkovácsháza községhez tartozott.

A költözők egyik vezetője nemzetes Gálik András volt. Ő az 1848-49-es szabadságharcban katonatüzérként szolgált, és ki is tüntették, ezért kapta a nemzetes címet. Egyébként a telepesek közül sokan harcoltak a '48-as szabadságharcban. Telepesek vezetői: Gálik András, Andó Pál, Zsíros József és Matuz András.
Gálik András volt sokáig fáradhatatlan szellemi vezetője a településnek, aki Andó Pállal együtt járta ki nagy fáradtsággal a községgé alakulás engedélyét.

Családfők: Andó András, Andó Pál, Bartha János, Bartha József, Barta Simon, Barta Tamás, Benkő István, Deák József, Gazdag István, Gálik András, Gordos István, Gordos József, Gyúró András, Gyúró Mihály, Hajdara András, Juhász Ádám, Juhász István, Katona János, Kis Gábor, Kis János, Kis József, Kovács András, Kovács István, Sz. Kovács István, Kristóf János, Lippai István, Ludányi Antal, Magyar Mátyás, Maticz János, Matúz András, Matúz Imre, Matúz István, Matúz Mátyás, Matúz Mihály, Molnár István, Molnár József, Novák András, Ostvár Gergely, Osvár József, Punyi Márton, Racs Balázs, Racs Mihály, Raskó György, Rigó István, Sinkó Antal, Szabó Márton, Szalai András, Szalai Imre, Szikszai Gábor, Szőrfi Mátyás, Tapasztó József, B. Tóth János, Cs. Tóth István, Tóth Miklós, Zsíros András és Zsíros János.

A telepesek azonban csak bérelhették a "lefoglalt"területet. 1963 kisholdat, holdanként 5 azaz öt forint és öt krajcárért. A bérleti szerződés 3 évre szólt, amelyet 1859. október 17-én írtak alá.
Első telet veremházakban vészelték át a telepesek a mai Árpád utca helyén. A nők és a gyerekek egyenlőre visszaköltöztek Nagyiratosra.

1860-ban Szent György napján megindult az építkezés, amelyet a tiszttartóság azonnal leállít. A telepesek küldöttséget választanak, amely Nagyváradra megy, de az ottani kincstári igazgatóság kérésüket elutasítja, mert nem akarnak még egy falut a Bánhegyesi pusztán.
Azonban a választott küldöttség a bécsi helytartótanácshoz folyamodott, kérve településük önálló községgé nyilvánítását Magyarbánhegyes néven. Bécsből lejött egy Bicchoff (vagy Bischoffn ) nevű főtisztviselő, akinek megtetszett az új telep, ezért pártfogolta a kérelmet és a falu - amely közigazgatásilag Mezőkovácsházához tartozik - már 1861-ben elöljáróságot választott. A megye 1861-ben elismerte Magyarbánhegyest, de ezt 1862-ben visszavonta.

Az ideiglenes községháza és iskola az Új utca (mai Rákóczi utca) és a Kereszt utca (Boldogasszony utca, mai nevén Jókai u.) sarkán állott. (Későbbiekben ez a telek Remenyik István jegyző tulajdona lett.) Valószínűleg csak egy deszkákból tákolt pajta volt. A gyerekek a földön ülve tanulhattak.
1860 őszéig felépült a községháza (a mai helyén, de az még nem a mostani épület), amelyben imaház is volt. Ezt iskolának is használták. Az imaház elkészülte előtt a szentmiséket a mai Árpád utca sarkán tartották, a Pollák féle ház előtti akácfa árnyékában. Az imaház elkészültével, 1862-ben felállítottak előtte egy haranglábot kisebb harangokkal.

Először az Öreg utca (mai Árpád utca) épült fel, ezt követte Göbölyhajtó vagy Monori utca (mai neve Kossuth utca)  és az Új utca (mai neve Rákóczi utca) egy-egy oldala. Ezeket kötötte össze a Kereszt utca (Boldogasszony utca, mai nevén Jókai utca). Később a Kis utca (Szent István utca, mai nevén Alkotmány) épült fel.
A falu főtere Monori utca és a Kereszt utca kereszteződésén volt.

Így 1861-re már két Bánhegyes volt. Mivel a község alapítóinak többsége magyar volt, ezért községüket Magyarbánhegyes névre "keresztelték". A "másik" Bánhegyes valószínűleg ekkortól használja a Tótbánhegyes nevet, ami a szlovák alapítókra utal.
A "Bánhegyes" pedig azért szerepel mindkét község nevében, mert egykor ezen a területen feküdt a középkori Bánhegyes. Tehát egyik község lakói sem az egykori Bánhegyes lakosainak utódjaiból került ki, hanem mindkettő új, betelepült község.
Egyébként azt hozzá kell tenni, hogy a középkori Bánhegyes Magyarbánhegyes területén állott. A falu központját az akkori lakosok is megtalálták.

A falu első előljáróiról. 1861 tavaszán Gálik András viselte a községi bírói tisztséget. 1862-től Novák András, 1864-től Kiss József.
Andó István műve szerint 1861 őszéig Szabó József tanító volt a falu jegyzője, aki Nagyiratosról érkezett a telepesekkel. Az ő nevét más forrás nem említi meg.
1861 őszén lett a falu jegyzője Lovrics Pál tanító, aki 1866-ig mindkét funkcióját ellátta. 1866-tól csak a jegyzői tisztséget vállalta.

1862-ben lejárt a falu 3 éves bérleti szerződése. A bérleti szerződést a helytartótanács egy évvel meghosszabbította, azonban a község jogi elismeréséről nem nyilatkozott. Ekkor már a lakosság száma elérte az 1150 főt.
1863-tól szűkös esztendők köszöntöttek az alapítókra. A szárazság miatt nagy volt a nélkülözés. Éhínség ütötte fel a fejét. A lakosok száma 943-ra csökkent.

Végső soron ez a nélkülözés, éhínség hozta meg a jogi elismerést Magyarbánhegyesnek. A kincstár úgy gondolta, hogy a haszonbérek behajtása csak akkor lehetséges, ha a község lakosai nem szóródnak szét. Így marad egy fizetőképes falu.
Ezért 1865-től* a kincstár hivatalosan, jogi szempontból is községnek ismeri el Magyarbánhegyest.

*Megjegyzés: A Historia Domus szerint 1864-ben történt az elismerés, de a Szántó Kovács Múzeum évkönyve 8. (különnyomat, Orosháza, 2006.) szerint 1865-ben történt. Az évkönyv szerzője Dr. Szabó Ferenc a Békés Megyei Levéltár egykori igazgatója.