Szent István Cserkészcsapat

(Szabó Dénes és Bessenyei Antal visszaemlékezése alapján)

1938-1943

Az első cserkészcsapat megalakítására vonatkozó ötlet az 1930-as évek második felében született meg. Az egyik alapító tag, Szabó Dénes, az eleki polgári iskolában találkozott a cserkészmozgalommal. Szabó Dénes 1934 és 1936 között járt oda, ahol osztálytársai közül sokan tagjai voltak a helyi cserkészcsapatnak. Mivel ő vidéki volt (bejárós), ezért nem lehetett tagja az ottani csapatnak. Az eleki cserkészcsapat tevékenysége nagy hatással volt Szabó Dénesre.
A polgári iskola befejezése után több volt diáktársával alakítottak egy olvasóklubot, amelynek 10-12 tagja volt. A tagok összegyűjtötték az otthoni, főleg csak ponyvaregényeket, és berendeztek egy kis könyvtárat maguknak. Kb. 150-200 könyv gyűlt össze. A „könyvtáruk” a mai Kossuth u. 28. szám alatt volt, egy volt cipészműhelyben. Itt találkozgattak hetente többször is, könyvet „kölcsönöztek” egymástól, és megbeszélték a napi gondolataikat. Ennek a klubnak még nevet is adtak: Magyarbánhegyesi Diákcsapat, röviden MDCS. Természetesen bélyegzőjük is volt, amit rá is nyomtak az összes „könyvtári könyvükre”. A fiatalok azonban ennél többet szerettek volna elérni.
A szentmisék után sokszor találkoztak Niedermayer Ferenccel, aki 1936-1941 között volt káplán Magyarbánhegyesen.  A  beszélgetések során az MDCS tagjai meséltek a könyvtárukról és a terveikről a káplánnak. Egy ilyen beszélgetés során derült ki, hogy Niedermayer Ferenc cserkésztiszt. Az MDCS nagyon megörült ennek, és felkérték, hogy legyen a vezetőjük. Így már meg tudták alakítani a saját cserkészcsapatukat, nevük: 527. sz. Szent István Cserkészcsapat. Mindez a Historia Domus szerint 1938. október 2-án (vasárnap) történt.

Az első csapatházat – egy lakatlan ház az Árpád utcán – még bérelték. Itt tartották az első foglalkozásokat, összejöveteleket. Pár hónap múlva átköltöztek a legényegylet melletti házba, ahol a Mária Kongregációtól kaptak egy szobát, melynek ablaka az utcára nézett. A kapott szobát szépen berendezték, őrsi sarkokat alakítottak ki. Később bővült a csapat, és így két rajt tudtak alakítani, egy raj két őrsöt foglalt magába. A cserkészet az erkölcsös és gyakorlatias életre nevelt, tagjai igyekeztek hasznossá tenni magukat a falu életében is, hisz a jelszavuk: „A cserkész ahol tud, segít!” A cserkészcsapat öntevékeny volt, igyekeztek mindent maguk előteremteni, de ha a szükség úgy kívánta, támogatókat keresetek. Támogatásra főleg a nyári táborozásokhoz volt szükség.

Az első nyári tábor Dobozon volt, a Kettős-Körösnél. Kétegyházáig vonattal utaztak, onnan lovas kocsival mentek tovább. A Wenckheim uradalomban volt a szállásuk. A tábor két hétig tartott, és néhány szülő is elkísérte őket. A következő nyáron Mezőhegyesre mentek, a Száraz-ér partjára. Szerény anyagi körülmények miatt hosszabb távra nem is tudtak volna eljutni.

A cserkészcsapat története 1943-ban megszakadt a háborús helyzet miatt, Niedermayer Ferencet pedig 1941-ben áthelyezték, és sajnos nincs információnk arról, hogy 1941 és 1943 között ki vezette a csapatot.

1946-1948

A cserkészcsapat újjáéledése Bessenyei Antal (Lásd. Hírességeink menüpont) nevéhez fűződik. Először pár mondat erejéig szólni kell arról előzményként, hogy ő hogyan is került kapcsolatba a cserkészmozgalommal.

Amikor a szegedi Tanítóképzőbe járt, tagja volt a főiskola Tomori Pál cserkészcsapatának, ahol kezdetben csak cserkész, később őrsvezető, segédtiszt, rajtiszt és végül az országos csapattiszti táborban újabb vizsgák után csapattiszti rangot kapott. A Magyar Cserkész Szövetségtől „Életmentő” kitüntetésben is részesült, mert kimentett egy 14 éves fiút a zavaros, megáradt Tiszából.
Csapattisztként több intézeti táborban is részt vett: Rozsnyó (ma Szlovákia), Csíklázárfalva (ma Románia) és Szabadka (ma Szerbia). Ezen kívül a Magyar Cserkész Szövetség szervezésében részt vett az első „Magashegyi Mozgótáborban” (1941), amellyel megmászták a Keleti-Kárpátok 2000 méteren felüli csúcsait.

Tehát Bessenyei Antal, amíg a Tanítóképzőbe járt Szegedre 1937 és 1942 között, részt vett az ottani cserkészcsapat munkájában, és egészen csapattiszti rangig vitte. 1942 őszén azonban őt is behívták katonának, és csak 1945. augusztus végén tért haza Magyarbánhegyesre. Ekkor már beiratkozott a Magyar Képzőművészeti Főiskolára Toncsi bácsi. Ennyit az előzményekről.

1945 decemberében a falu a megszokott téli életét élte. A főiskoláról hazaérkező Bessenyei Antalnak többen szóba hozták a fiatalság közül, hogy valamiféle ifjúsági egyesületet kellene szervezni, ahol megbeszélhetik közös dolgaikat. Végül javasolták neki, hogy alakítsák újjá a magyarbánhegyesi 527. számú Szent István Cserkészcsapatot, és felkérték, hogy legyen a cserkészparancsnok, hisz meg volt hozzá minden cserkészeti végzettsége. Bessenyei Antal főiskoláján 1946. márciusig szénszünet volt, így 1946 januárjától márciusig hozzá is tudott látni a cserkészcsapat újjászervezéséhez.

Idézet a csapatnaplóból: „A falun téli csend honol. Csak a pártok élnek élénk politikai életet. A falu ifjúsága otthon, a kemence mellett unatkozik, vagy tölti éktelenül idejét.”

A sikeres szervezői munka eredményeképpen már 1946. február 1-jén megtartották az első hivatalos összejövetelüket, amelyen tizenketten voltak. Név szerint: Bessenyei Antal Z., Racs Béla, Reményi Gyula, Bessenyei Sándor, Hir József, Nagy József, Matuszka Sándor, Barna László, ifj. Gönczöl Imre, Lantos István, Oláh Ferenc és Gál János. Székhelyük az maradt, ami volt: a Mária Kongregációtól kapott szoba a Kossuth utcán. A további összejöveteleket vasárnaponként tartották a kismise után, később a hét közepén is találkoztak. 1946 végéig, vasárnapról vasárnapra tovább gyarapodott a csapat létszáma.

Közben Bessenyei Antalt tanulmányai elszólították Budapestre, azonban ekkor sem tétlenkedett, a csapat hivatalos ügyeit intézte el. A Magyar Cserkész Szövetség budapesti székházában megvásárolta a ruházatot, az összes felszerelési tárgyat a szakirodalommal együtt. Ezután a csapat rohamosan fejlődött, de a nyári táborozás lehetősége fel sem merülhetett a csapat szűkös anyagi helyzete miatt. Egy véletlen lehetőségnek köszönhetően azonban ez is megoldódott.
A MÁV idénymunkásokat keresett, a II. világháború alatt elhanyagolt pályák gyomtalanítására. A cserkészcsapat elvállalt egy vasúti pálya tisztítását napi 4-5 órában. Munkáért ingyenes utazást (vagont) és hideg élelmet kaptak. Így valósulhatott meg a háború utáni első táborozás Nógrádverőcére. Ez a kirándulás annyira jól sikerült, hogy nagy népszerűségre tett szert a csapat. Amikor hazatértek a táborból, a község fúvószenekara fogadta a kirándulókat. A csapat önfenntartása érdekében a község akkori vezetősége úgy határozott, hogy a cserkészek három katasztrális hold földet kapjanak díjmentesen. Tehát amit megtermeltek és pénzzé tették, azt mindig a csapat kiadásaira tudták fordítani. A szülők a szántásnál, vetésnél és a betakarításnál is segédkeztek. Ezt évről-évre megismételték, így a csapatot Bessenyei Antal teljesen fel tudta szerelni. A cserkészet évei alatt még két tábort szervezetek: Balatonszepezdre 1947-ben és Parádra 1948-ban.

Cserkészcsapatunk pénztárosa és irattárosa Dávid Lajos káplán volt, majd tőle később Gönczöl Imre tanító vette át. A pénztárkönyvet, irattári anyagot, szerszám és könyvtárleltárt, fényképalbumot pontosan kezelte, és időről-időre beszámolt a csapattanács előtt. Imre bácsi még a tábori krónikát is írta, és helyenként illusztrálta, amelyben néha fia, Dezső is besegített.

1948. szeptember 1-jén a Magyar Cserkész Szövetséget államilag megszüntették, és minden vagyonával az Úttörő Mozgalomba olvasztották be. Magyarbánhegyesen ez fordítva történt, ugyanis a kis létszámú úttörőcsapat olvadt be egy erős, kiképzett cserkészcsapatba. Csak a csapat neve és egyenruhája változott meg, de a csapat tovább élt, azonban ez már egy másik történet.