Magyarbánhegyes lakossága

A falunk népessége változatos képet mutat. Az alapításától egészen 1950-ig többnyire növekedett, majd innen mély zuhanásba kezdett. Ennek a lehetséges okairól szeretnék beszámolni a következő sorokban. A számadatokat, a jobb átláthatóság kedvéért egy diagrammal szemléltetem.  Íme: Magyarbánhegyes lakossága – diagram

1859-ben azt a bizonyos „nagy szökést” a források szerint 912-en hajtották végre. 1862-ben a lakosok száma már elérte az 1150 főt, de a következő években csökkent a lakosság száma.
A csökkenés okai:
- Nagy az aszály és az éhínség, 1863 és 1866 között minden évben rossz volt a termés.
- 1863-tól szigorították a betelepülést a községbe a közrend biztosítása érdekében.
- 1866-ban kolera járvány pusztított.
Ezen okok miatt 1863-ban a lakosság száma mindössze csak 943 fő volt. Ezért csak a kolera járvány után történt némi növekedés. Így 1870-re a falunk lakóinak száma 1209 fő.

1873-ban ismét kolera járvány tizedelte a lakosságot, de ennek ellenére Magyarbánhegyes népessége növekedett, 1880-ra elérte az 1673 főt.
1890-ben már 2209-re nőtt a község népessége, de ebben nemcsak a természetes szaporulat játszott közre, hanem az is, hogy 1888-ban vásárolta meg a község az ún. Antalffy féle pusztarészletet. Természetesen bérlőkkel együtt, így azok már Magyarbánhegyeshez tartoztak.

1900-ban 2590 főre, 1910-re pedig 3658-ra duzzadt a falu lakossága. E nagy népességnövekedésnek az oka nem csak a természetes szaporulat, ugyanis 1902-ben sikerült a községhez csatolni Telbisz Ottmár, Vertán Lukács, Hári Ágoston és Mandel Mihályné által birtokolt pusztarészleteket. Így e birtokok lakossága is Magyarbánhegyeshez került.
A következő tíz évben csak kis mértékben nőtt a lakosságszám, hisz sokat nélkülözött a község az első világháború éveiben. 1920-ban a lakosok száma 3902 fő.

1920-as években két esemény is történt, amely elvileg hatással volt a népességszám alakulására. 1921-ben telepítették az Újfalut (Zoltánszállást) 184 házhellyel, majd 1927-ben alakították ki a mai Dózsa utcát. E két esemény után csak kevesebb, mint 100 fővel növekedett a népesség. Igaz, már megközelítettük a 4000-es lélekszámot 1930-ban. Ebben az időpontban pontosan 3982-en lakták a falut.

1941-re csökkent a falu népessége, 3864 főre. Ez gazdasági válság hatása. A jobb megélhetés reményében elköltöztek e vidékről. 1941-ben lépett be hazánk a II. világháborúba, amelyben óriási emberi és anyagi veszteségünk volt. Ennek ellenére 1949-ben már meghaladta a község a 4000-es lélekszámot, összesen 4059 fő volt a lakosok száma. Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy a környező tanyákról a háború éveiben és közvetlenül utána a faluba költöztek. Ekkor kezdett kiépülni a mai Hunyadi utca és Aradi utca közötti településrész. Így nyerte el falunk a térképen látható mai „formáját”.

A következő évtizedekre a falu lakossága elöregedett, így a népesség egyre fogyatkozott. A Kádár-korszak idején, a jobb megélhetés reményében a fiatalság a városokba költözött és ott vállalt munkát, különösen 1970-es évek közepén. A családok nagy része Várpalotára (Pétfürdő) költözött.
1960-ban 3808 fő, 1970-ben 3532 fő, és 1980-ban 3116 fő lakta a falut. Egyre kevesebb gyermek született, így az 1980-as években a község lakóinak száma 3000 fő alá csökkent.

A rendszerváltás évében, 1990-ben már csak 2716-an lakták a falut. A 2001-es népszámláláskor Magyarbánhegyes népessége 2701 fő volt. A rendszerváltás utáni években sokan települtek be községünkbe, ami az utóbbi években is folytatódott. Ezért nincs lényeges különbség a két utolsó számadat között. A betelepülések ellenére 2010-re a lakosság száma tovább apadt. 2010. január 1-én a magyarbánhegyesi lakosok száma 2437 fő.

Vajon mit hoz a jövő? Nem sok jóval kecsegtet. A betelepülőkkel változott a község etnikai viszonya, a fiatalság a megélhetést keresve a városba költözik, a lakosság túlnyomó része 50 év feletti, és egyre kevesebb gyermek születik.
Mindez nem egyedi eset, hanem országos probléma. Szélesebb körű összefogásra van szükség ennek a megoldásához, és ha ez sikerülne, annak hatását csak évek múlva éreznénk. Reménykedjünk…