Üdvözlöm a honlapunkon!

Szakkörünk 2004 őszén alakult. Feladatunk, hogy bemutassuk Magyarbánhegyes történetét - eddigi információnk szerint - és az éppen folyamatban lévő kutatómunkánkat.
A forrásmunkákat kiegészítve (Lásd. Művek Magyarbánhegyesről) a gyűjtőmunkánkkal és a levéltári kutatásainkkal, szeretnénk mi is maradandót alkotni. 
Magyarbánhegyes történetét korszakokra bontva mutatjuk be, hogy jobban áttekinthető legyen.
A "történetírás" mellett foglalkozunk családfakutatással, tárgyi emlékek, népi szokások és játékok gyűjtésével. Rengeteg képet sikerült összegyűjtenünk, amelyek között nagyon sok az igazi ritkaság. Ezeket a galériánkban adjuk közre. Itt szeretnénk közölni képeket a szakkör tevékenységéről is.

Reméljük, hogy honlapunk által még többen ismerik meg a munkánkat, illetve bekapcsolódnak helytörténeti kutatásunkba.
Különösen örülünk annak lehetőségnek, hogy már olyanokkal is kapcsolatba kerülhetünk, akik Magyarbánhegyesen töltötték gyermekkorukat, és ma már messze laknak tőlünk.
Várjuk mindazok jelentkezését, akik szívesen osztanának meg velünk információkat községünk történetéről, hogy egy-egy részlete még világosabb legyen számunkra. Persze képet, tárgyi emlékeket is szívesen várunk, legalább egy scannelés, vagy egy fényképezés erejéig.

Ajánlom mindazoknak (elsősorban a fiatalság számára) ezt az oldalt, akik érdeklődnek Magyarbánhegyes története iránt. Remélem, honlapunk elolvasása után sokan megértik mottónkat:

"Aki nem becsüli múltját, annak nincs jövője."

Jó szórakozást és hasznos időtöltést kívánok honlapunkhoz!

Asztalos Csaba
szakkörvezető